Magamról

Sallai Tünde vagyok, immár 4 felnőttes édesanya. Mindig sok gyereket akartam, mert nekem nincs testvérem és fiatalon lettem édesanya. Harmonikus kapcsolatban élek férjemmel, aki mindenben támogat. Átveszi az otthoni teendőket is, ha én kórházba kell, hogy siessek.

Érettségi után idegenvezetőként kezdtem dolgozni, de ezt a munkát bármennyire is szerettem, csak addig terveztem amíg nem lesz családom. Ez 22 éves koromban be is következett, akkor született első gyermekem. Egyik várandósságom során nagy-nagy szükségem lett volna lelki támaszra. Akik közel álltak hozzám, a legszűkebb családom nem támogattak, máshoz nem fordultam, így teljesen egyedül maradtam a problémámmal. Évekkel azután, amikor először hallottam a dúlai hivatásról, emlékeztem vissza rá, hogy nekem mennyit jelenthetett volna akkor a mélyponton egy dúla, egy női segítő, valaki, aki támogat, akivel már ketten vagyunk a világ ellen. Azonnal tudtam, hogy ez az én hivatásom.

Közgazdász végzettségem van, melyet munka és nagy család mellett szereztem idegenforgalom és szálloda szakon, egészségturizmus szakirányon.

Iskolás korom óta sportolok, mindig a lehetőségekhez képest próbálok eleget mozogni ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Atlétikával kezdtem, a rövidtávfutás és a távolugrás volt az erősségem, aztán amikor már sorban születtek a gyerekeim, maradt az esti futás, néha egy kiadós úszás. Mostanában egy női fitneszterembe járok, a Curvesbe, ott találtam meg a számomra megfelelő mozgásformát. Rendszeresen adok vért, ezt egyfajta visszejelzésnek is tekintem, hogy valószínűleg egészséges vagyok.

Az elmúlt néhány évben, mióta dúlai hivatásomat gyakorlom, számtalan külföldi szülőt volt alkalmam kísérni a várandósság, szülés és gyermekágy idején. Nagyon sokat tanultam a különböző kultúrákból. Mostanában gondoltam végig, hogy minden földrészről voltak már szülők, akikkel részese lehettem a csodának, így nevezetesen svéd, pakisztáni, német, ausztrál, angol, bolgár, dél-afrikai, kenyai-egyesült államok beli, kanadai-svájci, szerb, orosz, olasz, horvát, csilei, ukrán és természetesen magyar szülőkkel kerültem kapcsolatba. Köszönöm nekik az élményt.

Képzések, amiken részt vettem:

Békés Emőkénél vettem részt dúlaképzésen, azóta is folyamatosan képzem magam. Rendszeres esetmegbeszéléseken veszek részt dúlatársaimmal, ahol gyakorlati tapasztalaltok szakmai feldolgozása folyik. A Békés Dúlakör tagja aktív vagyok.

  • Dúla alapképzés - Békés Emőkénél
  • Dúla továbbképzés – Békés Dúlakör
  • Aromaterápia a várandósság, szülés és gyermekágy idején
  • Elsősegélynyújtás
  • A szoptatás szakmai alapjai - PAF képzés
  • Szülőpozíciós jóga
  • Korszerű szoptatási ismeretek I.
  • Korai fejlesztés csecsemőkorban
  • A homeopátia alapjai - várandósság és szülés idején alkalmazott szerek
  • Kismamamasszázs
  • Babamasszázs